Ma, kora este a harmadik olasz-uruguayi meccset rendezik a vébétörténelemben: az első összecsapásukra 1970-ben került sor a mexikói tornán, a másikra pedig 1990-ben. Pirlóéknak az akkori eredmények bármelyike jó lenne most is Pirlóéknak. Vajon a huszonnégy évvel ezelőtti, célra törő Tabarez egyetért majd a lefújás után akkori önmagával?
1970. június 5, Toluca (Mexikó)
1970-ben az olasz és az uruguayi válogatott - Svédország és Izrael társaságában - egyazon csoportba került. Mindketten győzelemmel kezdtek: az olaszok a svédeket (1-0), Uruguay az izraelieket (2-0) verte meg - jó eséllyel tehát a csoportelsőség volt a tét 1970. június 5-én, Tolucában.
De mégis a továbbjutás volt a leglényegesebb. Az olasz sajtó egyértelműen fogalmazott: jó a kockázatmentes iksz, hiszen azzal gyakorlatilag mindkét csapat továbblép. Juan Hohberg, az uruk kapitánya optimistán nyilatkozott: “Láttam az olaszokat a svédek ellen, és meggyőződtem, hogy jobbak vagyunk náluk. Remek csatárokkal rendelkeznek, tapasztaltak a védőik, de nem képesek folyamatos támadójátékot produkálni. Mi fogunk győzni.”
A fogadkozás hiábavaló volt, egy unalmas mérkőzésen 0-0-át játszottak egymással a csapatok, de legalább Giuseppe Furino - aki Virgino Rosettával és Giovanni Ferrarival együtt a legtöbb (nyolc) olasz bajnoki címet szerezte - bemutatkozhatott a válogatottban, csereként. Gianni Rivától azt kérdezték, hogy miért ilyen hatástalanok a vb-n az akcióik, és ő miért nem lőtt még gólt: “Nincs jelentősége, hogy lőttem-e gólt. Sokan azt mondják, hogy képtelenek vagyunk támadni: elképzelhető, hogy kívülről úgy tűnt, nem kapunk elég segítséget, de ez semmi más, csak taktika. És ha ez a taktika, akkor nem kezdhetünk ész nélkül rohamozni. Jó eredményt értünk el. Három pontunk van, és már csak kevés hiányzik a továbbjutáshoz. Mit akarnak még tőlünk?" Riva tökéletesen megfogalmazta az olasz játékfelfogást, amely a cél elérésén kívül semmilyen más szempontot nem vesz figyelembe.
Gianni Riva ezúttal sem lőtt gólt - viszont nem is volt ilyen célja
Ferruccio Valcareggi szövetségi kapitány a fentiekre rímelve préselte ki magából a világ legsemmitmondóbb nyilatkozatát: “Az eredmény számunkra megfelel, és ez a lényeg. Maximálisan elégedett vagyok a játékunkkal és a focistáink teljesítményével.”
Az utolsó fordulóban Olaszország csak 0-0-át játszott az amatőrökkel felálló Izraellel, Uruguay pedig kikapott a svédektől 1-0-ra, de jobb gólarányával továbbment. Mindkét együttes az eljutott a legjobb négy közé, de míg az olaszok (a vébétörténelem egyik legjobb meccsén) kiütötték a németeket, az uruk kikaptak Brazíliától. A döntőben aztán a brazilok 4-1-re győztek Olaszország ellen.
1990. június 25., Róma
A már - az angolok kapcsán - említett 90-es vb-n az olaszok magabiztosan, kapott gól nélkül léptek tovább a csoportjukból, míg Uruguay mázlival, a Dél-Korea elleni mérkőzés utolsó utáni pillanataiban szerzett (les)góllal, csoportharmadikként jutott a legjobb 16 közé.
Huszonnégy évvel ezelőtt is Oscar Tabarez irányította a dél-ameriakat, akik euforikus örömmel élték meg a sikert, pedig az egyre jobb formában játszó Olaszország várt rájuk. A defenzív fociról híressé vált vébén Uruguay játékától sem voltak elragadtatva a szakemberek. Tabarez szinte pont ugyanazt mondta, mint 1970-ben Riva: ”Aki szerint a taktika megöli a játékot, az semmit nem ért a fociból. Ez nem cirkusz, nem a látvány a lényeg, hanem hozni kell az eredményt” - nyilatkozta Tabarez a nyolcaddöntő előtt. Mást nem is nagyon mondott, ugyanis sajtócsendet tartott.
Az olaszok attól féltek, hogy Uruguay célfutballja a rugdosódásban merül majd ki. Azeglio Vicini szövetségi kapitány erre utalva mondta a sajtótájékoztatón, hogy arra kérte játékosait: ne üljenek fel a provokációnak, ha nem történik velük szemben szabálytalanság, akkor ügyet se vessenek semmire. “Ha csak verbálisan esnek nekünk, abba nem halunk bele, szóval, ilyen dolgokkal nem érdemes foglalkozni.”
Az uruguayiak nagyon várták a meccset, szerették volna ugyanis megmutatni, hogy az addigi pocsék játék csak felvezetés volt. Ezt a vonalat annyira dominánsan képviselték a játékosaik, hogy az egyik olasz újság egyenesen ezt a címet adta az egyik cikkének: “Uruguay azt mondja, hogy eddig csak viccelt”.
Az olasz válogatott - az első félidő szenvedése után - 2-0-ra legyőzte az ellenfelét. Schillaci, a torna későbbi gólkirálya a vébé talán legszebb lövésével törte fel a dél-amerikai reteszt - ez a gól volt az, amely az elmúlt 20 év egyik legjobb olasz játékosát, Alessandro Del Pierót is megihlette: önéletrajzi könyvében az írta, hogy éveken át gyakorolta Schillaci mozdulatát az edzések végén, míg 1998-ban, a Bologna ellen neki is sikerült hasonló módon betalálnia.
Schillaci lendít, pillanatokkal később pedig iszonyatos erővel vágódik a labda a hálóba
A mindent eldöntő gólt Aldo Serena fejelte - az egyébként remekül védő - Alvez kapujába. Az olaszok bejutottak a legjobb négy közé, Uruguay utazhatott haza.
“Egy újabb kicsi, de fontos lépést tettünk a céljaink elérése felé. Egy ilyen kellemetlen stílusú, szervezett csapat sok együttes életét megkeseríti. Örülök, hogy végig nyugodtak tudtunk maradni. Összeszorított fogakkal küzdöttünk, és két gyönyörű góllal végül sikerült győznünk” - nyilatkozta Vicini.
“Elsődleges célunk az volt, hogy megállítsuk az olaszokat, és ha sokáig ellenállunk, akkor átmegyünk támadóbb felfogásba. Az első gól után a tervünk második felére jóval kevesebb idő jutott. Nem hibáztatom a csapatomat, ugyanis, ha valaki hibás a mai vereségért, az én vagyok. Az Európában játszó játékosaim kifacsartak lettek az idény végére, de én voltam, aki ezeket a játékosokat beválogatta. Sajnos a tendencia megállíthatatlan: Uruguay egy kicsi és szegény ország, amely nem tudja otthon tartani a labdarúgóit. Az európai és dél-amerikai klubfoci közti különbség csak és kizárólag a pénz miatt van. Megmutattuk ma is, hogy nem mi vagyunk a provokatőrök, hiszen sok, kétes jogosságú sárgát kaptunk. Ilyenkor kellene a játékvezetőről beszélnem, de én most inkább nem beszélnék róla” - mondta Tabarez, nyilatkozatában az önkritikát is megvillantva, de leginkább a rendszert bírálva.
Az jórészt biztos, hogy Uruguay ma nem bekkelésre készül, az olaszoknak viszont bőven megfelelne az 1970-es, hiperunalmas iksz.
Kereső
Követők
